Rólunk

,,Gyönyörű, ég felé nyújtózó női hangok, amelyek külön-külön is egy-egy teljes világ, de a hangok együtt mozognak, együtt szólnak, együtt nyújtóznak.”

Palya Bea

A Napfonat energikus, női a cappella együttes, ami ütőhangszerekkel teljesedik ki. Öt szabad hang összefonódása, ami együtt valami többet alkot. A Napfonat a magyar és más népek kultúrájának közös zenei magjához nyúl le, miközben saját dalaikkal frissen reflektálnak a bennük és körülöttük zajló világra. Polifonikus egységük néha kórusra emlékeztető erővel szól, máskor egy-egy lágy egyéni hang lép előtérbe. Ötük harmóniáját elemi ritmus kíséri.

Első, Szól a világ című albumukon magyar és más kultúrák népdalait dolgozzák fel polifonikus hangzásba öltöztetve, második, tematikus nagylemezük, a Harmatcseppben él a világ bennem, többségében saját szövegekre, szerzeményekre épül.

2023 decemberében megjelent  az Égből, Fényből… c. adventi lemezük, melynek különlegessége, hogy az énekhang ereje mellett ezúttal teret kap a hangszeres zene is: a hölgyek hangszert ragadnak, és gitárral, zongorával, citerával, fuvolával, buzukival, furulyával, kalimbával és ütőhangszerekkel kiegészülve szólaltatják meg a szebbnél szebb karácsonyi énekeket, zsoltárokat, népdalokat, spirituálékat.

A formáció rendszeres fellépője a magyar könnyűzenei és világzenei fesztiváloknak, koncerteztek már Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és 2022 telén adventi műsorukkal Észtországban és Finnországban is bemutatkoztak.

Több alkalommal meghívott vendégei voltak Palya Beának, szerepeltek a Hangfoglaló 2020-as nyertesei között, énekeltek a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Ferenc Pápa zárómiséje előtt a Hősök Terén Sena Dagaduval, felléptek a Művészetek Palotájában A népzene ünnepén, a Magyar Zene Házában, valamint a DAL 2022 döntőjébe is bekerültek a Mint a zápor c. dalukkal.

Első lemezüket 2022-ben „az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában Fonogram díjra jelölték.

2023-ban második nagylemezük a World Music Charts Europe világzenei toplistán 11. helyezést ért el.

Tagok:

  • Szalay Heni
  • Szarka Anita
  • Tóth Eszter
  • Tóth Orsi
  • Volkova Krisztina

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess a koncertjeinkről, workshopjainkról és a legújabb megjelenéseinkről!

Shopping Basket
Napfonat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.